Ne feledjétek minden nap 15.00 az irgalmasság órája, minden csütörtökön virrasztani 20-24 között.

2017. január 6., péntek

január 6.

Vízkereszt
(A karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi időszak kezdete. Az egyik legrégibb egyházi ünnep, a 4. századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték. Az egyház ezen a napon emlékezik meg a napkeleti bölcsekről, és Jézus megkeresztelkedéséről. E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is. A víz megkereszteléséből, (megszenteléséből) ered a magyar vízkereszt elnevezés. A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján végezték a templomban, de haza is hordták meghinteni vele a házat, a gonosz szellemek ellen. Ezen kívül hittek gyógyító hatásában, mely mindenféle betegségre jó volt, de használták a mezőgazdaság és állattartás területein is. A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés, melyet ma már kevésbé használnak.)
Vízkereszttel, háromkirályok napjával fejeződik be január 6-án a karácsonyi ünnepkör, és kezdődik a farsang. Hagyományosan ekkor szedik le a karácsonyfa ékességeit, régebben pedig, a hiedelmesebb tájakon, a fát tűzre vetették, nehogy ártó kezekre jusson. Valamikor ezen a napon szokás volt a háromkirályok járása, amelynek első nyomai a XIII. századba vezetnek vissza. A bibliai napkeleti bölcsek példáját követve, három fehérbe öltözött, csákós legényke: Gáspár, Menyhért és Boldizsár állt össze és látogatott házról házra, verses mondókájukkal a háromkirályok napját köszönteni. Amiért természetesen almával, aszalt szilvával meg egy kis pénzzel jutalmazták őket.
Három királyokVízkereszt Jézus megkereszt- eléséről kapta a nevét. Ennek emlékére szenteltettek vizet a katolikus vidékeken, amiből aztán egész évre megőriztek egy keveset a házaknál. Behintették vele a szobát, az istállót, a kutat, a tavaszra eltett vetőmagot, és a betegségek gyógyítására is használták.
Vízkereszt sokfelé dologtiltó, férjjósló és szerencsevarázsló nap is volt. Étrendjéhez hozzátartozott a töltött káposzta, a fonott kalács vagy a fánk meg a csöröge. A nap időjárásából következtettek az új esztendő szerencséjére, időjárási viszonyaira, a várható termésre és az emberek egészségi állapotára. “Ha vízkeresztkor megcsordul az eszterhély, az iziket rakjátok el, mert hosszú lesz a tél” – mondták a hegyköz lakói. Az izik: takarmánymaradék, nádtörmelék, kukoricaszár, amit egyes vidékeken fűtésre is szoktak használni. Ha hideg az idő e napon, korai tavaszban reménykedhetünk. Akad olyan jövendölés is, hogy ha ezen a napon süt a nap, még hosszú lesz a tél.
A délvidéki magyar falvakban úgy tartották, ha eső esik, férges lesz a mák. Ha hideg van, rossz termés várható, ám ha a kerékvágásban víz fakad, jó termőidőre van kilátás. A hóesésből korai tavaszt, száraz időből zivataros nyarat jósoltak az öregek. Általános vélekedés volt, hogy ha ezen a napon fúj a szél, szerencsés lesz az év. A babonásabb szőlősgazdák a patakokat is megfigyelték, és ha megáradt bennük a “vízkereszt vize”, jó és bőséges bortermésre számíthattak. A vidám emberre pedig azt mondták, olyan, mint a napfényes Vízkereszt. “Boldogasszony havában – tanácsolta már a Mátyás királyunk idején megjelent Csíziós könyvecske is – igyál jó bort, és ha van, édes italt. Az ürmösbor mellednek fájás ellen igen hasznos. Megeheted a kövér disznópecsenyét, kolbászt és ludat mustárral vagy borsos ecettel. Eret ne vágass.”
Boldizsár napja ~ Vízkereszt vagy Háromkirályok napja
A karácsony és vízkereszt közötti idő, az úgynevezett karácsonyi tizenketted határnapja, valamint a farsang első napja január 6. Gonoszűző és szerencsevarázsló napnak hitték e napot. A Miklós-nap és vízkereszt napja közé eső első hónap babonaságának, bűbájosságának zárónapja ez. Topolyán még dologtiltás is kapcsolódott hozzá. Nem dolgoztak vízkeresztkor. Tilos volt az asszonyoknak mosni, varrni, meszelni. A férfiak bőven ellátták az állatokat, szépen bántak a jószággal, nem verték, a lovakat, meg pihentették, nem hajtották. A szlavóniai reformátusoknál pedig mivel karácsonytól vízkeresztig nem volt szabad főzni, mert – mind mondták – „bájolat lesz, megdöglenek a jószágok,” e határnap után megszűnt a tilalom. A katolikusoknál mindenfelé a víz, só, kréta és házszentelés napja volt. A víz, a só, a kréta gonoszűző szerként szolgált. A bejárati ajtóra szentelt krétával a paptól felírt G. M. B. (a három király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevének rövidítése) és esetleg alatta a boszorkányűző pentagramma + az évszám gonoszűző jelként funkcionált. Ugyanilyen gonosz- és ördögűző ereje volt a háziasszonytól a szentelt gyertya kormával felírt nagy G. M. B.-nek is az istálló, a ház ajtaja fölött. A szerémségi Vogányban, Maradékon a templomból szentelt vizet hoznak, öntenek belőle a kútba, a baromfi itatójába, a maradékot pedig üvegben őrzik, de az üveget nem dugják be. Maradékon egy üveg szentelt vizet a szőlőbe is kivisznek, felakasztják valamelyik gyümölcsfára, szőlőkaróra.
Zentán, a Kukucska nevű Tisza-parti városrészben, melynek lakói igen hagyományőrzők voltak szociális helyzetük miatt is, hallottuk, hogy vízkeresztkor szentelt vízzel megszentelik az udvart, az ólat, a lakást, hogy megvédjék az ott élőket, embert, állatot a rossztól, a gonosztól. A családtagok még isznak is a szentelt vízből. A többit pedig elteszik, mert gyógyítóerőt tulajdonítanak neki ők is, mint mások is. Ekkor bontják le a karácsonyi asztalt is. A karácsonyi búzának a felét a kútba dobják, másik felét pedig a jószágok kapják, mert ennek is gyógyereje van.
A szentelt sóból a marháknak adtak, óvószerként.
Doroszlón is adnak minden jószágnak a lucabúzából, hogy egész éven át egy se legyen beteg. A karácsonyi fonatos kalácsból levágott, megszentelt és megszáradt három darabot összemorzsálták, és apránként a jószágnak, a baromfinak adták, hogy egész évben egészségesek legyenek. A karácsonykor kútba dobott és „háromkirál”-kor kifogott almából is kaptak a jószágok is meg a háziak is. Zenta-Újfaluban vízkeresztkor napfelkelte előtt összeszedik a karácsony böjtje óta összegyűlt morzsát, az utcán napkeletnek szórják, hogy ne lepjék meg a bolhák a házat.
Vízkereszt tiltónap is, nem szabad fonni ezen a napon. Férjjósló nap is meg szerencsevarázsló-nap is. Sajátos étrendje is volt. Székelykevén pl. töltött káposzta, fonott kalács vagy fánk került az asztalra ebédre. Topolyán pedig baromfihúst készítettek, csörgét sütöttek.
A legtöbb katolikus községben esti harangszó után elindultak a kántálók vagy a háromkirályok ünnepet köszönteni. A Bánátban kolindálásnak, koledálásnak nevezték e szokást. Többnyire a Bácskából, Bánátból és a Muravidékről van adatunk e, már a XVI. században említett színjátékról. Gombos, Doroszló, Topolya, Padé, Száján, Verbica, Törökbecse, Csóka, de a baranyai Sepse, a szerémségi Ürög, Vogány és a muravidéki községek gyermekei is jártak háromkirályozni.
A Muravidéken három fiúgyermek áll össze háromkirályozásra. Vállukon királyi palástot jelképező fehér lepedő, fejükön különböző színű papírsisak, korona. Oldalukon kard. Egynek kirúgós csillag a kezében. Törökbecsén Kálmány Lajos tanúsága szerint a háromkirályok fehérbe öltözve, vállukon keresztbe kötött szíjjal, oldalukon karddal járnak házról házra. Fejükön csákó, a „szerecsöny”-é feketés színű, a „napkeleti” kezében van a csillag. A házba lépve a konyhában éneklik:
„Háromkirályok napján,
Országunk egy’ istápján,
Dicsérjük énekökkel,
Vigadozó versökkel.
Szép jel és szép csillag,
Szép napon támad.”
Ezután egyenként belépnek a szobába, bemutatkoznak, és elmondják, mit hoztak a kis Jézuskának: aranyat, tömjént, mirhát.
A Szeged környékéről származó és a szegedi hagyományokat őrző csókaiak gyerekei csapatában három személy királynak öltözött, a negyedik, a zsákos közönséges, mindennapi ruhába öltözve gyűjti be az adományokat, és védi a királyokat a hamis, harapós kutyáktól. A királyok nem öltöznek különlegesen, csak fehér inget húztak, kezükben fakard. A fejükön színes papírból készült satyak, amelyen kereszt van. Boldizsár király kezében van a csillag, ő nem hord kardot. A beköszöntőjük így szól:
„Jó estét, jó uram! társaim kint vannak
Szép csillaggal, igen nagyon fázunk;
Nosza uraim, mit mondanak
Ezön híradásunk?
Tetszik-e csillagunk látványa,
Vagy elbocsájtanak?”
A háziak „Szabad!” kiáltására bemennek, megállnak az ajtó mellett. Jobbról áll Gáspár, középen Boldizsár, balra a korommal feketére álcázott Szerecsen király. Együtt éneklik:
„Háromkirályok napján,
Országunk egy istápján
Dicsérjük énekökkel,
Vigadozó versökkel.”
Boldizsár ekkor kinyújtja a rugóra járó csillagot, a másik kettő pedig a csillag alatt összeveri a kardot:
„Szép jel és szép csillag.
Szép napunk támadt!” – éneklik.
Majd következik a szavalt bemutatkozás
„Én vagyok Boldizsár király!
Onnan felül gyüttem,
Azt a hírt hallottam:
Hogy Krisztus Urunk
Bötlehömbe születött
Sok néptű mögmöneködött,
Én vagyok Boldizsár király!”
„Én vagyok Gáspár király!
Onnan fölül gyüttem… stb.
Én vagyok Gáspár király!”
Végül:
„Én vagyok Szerecsöny király!
Engöm mög ne csudájjanak,
Hogy ily’ fekete vagyok,
Mert én ott születtem,
Ahun a nap fölkel,
Kirántom kardomat,
Elvágom nyakamat!
Amott is egy piros almát tanálok,
Azt is a kis Jézusnak ajá’lom, éjjön!
Dicsértessék a Jézus Krisztus.”
Miután a zsákos begyűjtötte az ajándékot, elmennek.
Kiss Lajos Köszöntők a jugoszláviai magyar népzenében c. művében olvashatunk róla, hogy a „csillagozás”-t Gomboson, Doroszlón, Sepsén is felgyűjtötte szerzőnk. Le is írja egyik doroszlói adatközlőjének a szokást ismertető előadását: „Régi doroszlói népszokásokhoz tartozó dolgok ezek. Igen szép öltözetbe voltak a fiatalok fölöltözve hárman, ketten rózsás és igen slingelt szoknyákba, blúzba, piros hosszú püspöksapkákban, a harmadik pedig ördögruhában öltözve. Amikor a mondókájukat elmondták, a kezükben lévén egy hosszú nyújtogatószerű dolog, annak a végén volt egy piros papírból készült skatulya, amelyben gyertya égett, és ezt gyújtogatták kétszer-háromszor olyankor, amikor a mondókájukat elmondták. – A házbeliek, ahol megjelentek, azok persze megajándékozták utána gyümölccsel, aszalt szilvával, aszalt almával és egy kis pénzzel.”
A gyerekek általában tojást, szalonnát, pénzt kaptak a köszöntőjükért. A tojás az őket betanító tanító fizetsége volt, a többi a gyerekeké.
A szerémségi Ürög községben szokásos háromkirályjárásról magam is hallottam, de Gunda Béla írta le a következőképpen: „Ezen a napon házról házra járnak a Háromkirályok. A csoport egyike a csillag, aki nagy csillagot tart a kezében. A három király neve Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Az ötödik tagja a csoportnak Heródes, akinél a kard van. Mindannyian fehérbe vannak öltözve. A csillagban gyertya ég. Egyszerre lépnek be a konyhába, szobába. Heródes kihúzott karddal ide-oda járkál, s a következőket mondja:
Én vagyok Heródes király,
Aki háromszáz gyereket megöletett.
Pezsdülnek vérem immár karjaimban,
Rettennek inaim szörnyű haragimban.
Vívok veletek nagy gyorsaságba,
Betlehem városába
Ahol egy kisdedet találtak.
Anyjának sírását meg se hallgassátok.
Nosza rajta három szent király!
Ekkor a csillag elkezdi az éneket, amit aztán együtt énekelnek:
Három király napján,
Országunk istápján,
Dicsérjük énekkel,
Vigadozó versekkel:
Szép jel, szép csillag,
Szép napunk támad.
A csillag forgatja a csillagot:
Hol van zsidók királya,
Mert megjelent csillaga,
Betlehembe találják,
Szép’ Jézust körül állják,
Szép jelen, szép csillag,
Szép napunk támad.
Királyunk ajándéka
Arany, tömjén és mirha,
Vigyünk mi is Urunknak,
Ártatlan Jézusunknak,
Szép jelen, szép csillag,
Szép napunk támad.
Ezután Heródes f elköszöntötte háromkirályok napját, és kifele menet így énekeltek:
Nahát édes jó gazdám,
Bocsáss minket utunkra,
Házadra maradjon sok isten áldása,
Újulás, vidulás a házi gazdának.
Vízkeresztkor e nap időjárásából következtetni lehetett az eljövendő év szerencséjére, időjárási viszonyaira, a termésre, az emberek egészségi állapotára.
Szlavónia, Baranya, Bánát népének megfigyelése szerint, ha vízkeresztkor csurog az eresz, hosszú télre számíts. Törökkanizsán azt tartják, ha vízkereszt napján esik a hó, hamar tavasz lesz. Ha száraz az idő, zivataros nyár várható. Ha északon vörös az égbolt, még negyven napig fázunk, fagyoskodunk. A baranyaiak szerint, ha fagy, sokára tavaszodik, de ha enyhe az idő, hamar érkezik a tavasz.
Ha fúj a szél, szerencsés lesz az év – tartják mindenfele. A baranyaiak szerint, ha a kerékvágásban víz fakad, jó termő időt várhatsz. Lendván is azt vallják, „ha erre a napra eláradtak a patakok, jó bortermésre számíthatsz”.
Ha esik az eső vízkeresztkor – állítják Topolyán —, sok gyermek meghal, és esős lesz a tavasz. Ha esik az eső, férges lesz a mák, ha hideg van, rossz lesz a termés – halljuk a Szerémségben.
Baranyában, Vörösmarton a vidám emberre mondják: „Olyan, mint a napfényes vízkereszt.”

2017. január 3., kedd

2017. január 2., hétfő

január 2.

Makár napja ~ Jézus neve napja
A Muravidéken azt tapasztalták, hogy ha ezen a napon hideg van, éjfélkor megszólalnak az állatok, hallani és érteni lehet őket.
Bácska, Baranya, Szlavónia, Szerémség földművesei, gyümölcstermesztői szerint, ha derült az idő, jó lesz a gyümölcstermés.
A sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy amilyen az időjárás, olyan hőmérséklet és csapadék, olyan idő várható szeptemberben.
Becsén ezen a napon tartották régen a „bitangvásárt”, a cselédek fogadását, illetve szegődtetését. A szegődök a legjobb ruhájukba öltözve mentek templomba, és a nagymise után válogatták ki közülük a nagygazdák a megfelelőnek tartott személyt. Topolyán az adós reménytelen, sohanapján esedékes fizetésére szokták mondani: ,,No, ez majd csak Jézus neve napján fizet neked!”

2017. január 1., vasárnap

Újév

Újév
(A polgári év kezdőnapja. A pogány Rómában az évkezdetet Janus tiszteletére tartották, kicsapongással ünnepelték. Az emberek jókívánságokat mondtak, ajándékokat adtak egymásnak. A január eleji évkezdet a Gergely-féle naptárreform (1582) óta vált általánossá. Ez a nap jelentette az újévet, valamint a télközépi ünnepkört. Számos népszokás, hiedelem kapcsolódik ehhez a naphoz, amelyet napjainkban már csak kevesen ismernek, használnak. Egyik népszerű szokás volt az újévi jókívánságok elmondása házról-házra járva, amiért a háziak almával, dióval kínálták a köszöntőket. Újévkor az egész év sikerét igyekeztek biztosítani, nagyon fontos volt a jó cselekedet az év első napján, és sokféle tiltással is találkozhatunk.)
Kiskarácsony, vagyis újév napja már az ókorban is az ajándékozás és jókívánság napja volt. A szokás aztán Európa-szerte elterjedt, így eleinknél is. Galeotto már 1487-ben említi a sztrená-t, vagyis az újévi ajándékot, és prédikált róla Telegdi Miklós is 1580-ban:
“Szokás peniglen a keresztények között, hogy új esztendőben nagy szeretettel köszönnek, és ajándékokat osztogatnak egymásnak.”
Az ajándékozás később nálunk a múlt században karácsonyra tolódott át, a jókívánság azonban, újév napjához kötötten, ma is élő szokás.
A moldvai magyaroknál a földműveléssel kapcsolatos jósló-varázsló szokás él. Újév reggelén felkeresik a házakat, és búzát vagy búzán kívül kukorica, napraforgó, rozs, zab, árpa magvát szórják szét, miközben jókívánságokat mondanak: “Adjon isten bő bort, bő búzát, barackot, hosszú farkú malacot, sok kolbászt, pálinkát!”; vagy: “Búzával virágozzék kentek házik, s mindörökké virágozzék!” A házigazdától bort, pálinkát, kalácsot, esetleg pénzt kapnak. Újévkor is szokás a gyümölcsfákat megrázni, hogy bőven teremjenek.
Férjjósló nap is újév napja, mert amilyen nevű férfit először meglát a lány, olyan nevű férjre talál a következő esztendőben.
Szokás volt újévkor korán reggel a kútnál mosdani, hogy egész évben frissek legyenek. Aki hajnalban elsőként merített a kútról, úgy vélték, aranyosvizet merít, mely szerencsét hoz. Ebből a vízből a családtagokat is megitatták.
Egyes vidékeken úgy tartották, nem kívánatos újév reggelén az asszony látogató, mert az szerencsétlenséget jelent, ezért a férfiaknak célszerű volt már kora reggel elindulni, hogy kifejezzék jókívánságaikat rokonaiknak, ismerőseiknek.
Más vidékeken viszont úgy gondolták, ha újév napján az első látogató nő, akkor nőstény állatok születnek az évben, ha pedig férfi, akkor hím állatok születnek majd. Közismert szokás, hogy újév napján semmit sem szabad kiadni a házból, mert akkor egész évben minden “kimegy”. Jól ismert a baromfihús evésének a tilalma, mert elröpül a szerencse. Halat sem volt tanácsos enni, mert azzal meg elúszik a szerencse. Mind szilveszterkor, mind pedig újév napján disznóhúst és szemes terményeket (lencsét, rizst, kölest) ettek, mert a disznó előtúrja a szerencsét, a sok apró mag pedig pénzbőséget jelentett. Hajdúszoboszlón azonban tilos volt a kása evése, mert attól tartottak, hogy kiütésesek lesznek.
Általában munkatilalom volt, mint a legtöbb jeles napon. Nem volt szabad főzni, mosni, varrni, állatot befogni stb. Mosni már karácsony első napjától tilos volt január 2-ig. Nem lehetett mosott, felakasztott ruha a házban, mert – a száradni kitett bőrök példáján – az sok elhullott állatot jelentene a következő évre. Általános hiedelem, hogy ami e napon történik valakivel, az ismétlődik egész évben. Ezért igyekeztek a veszekedéstől is tartózkodni. Úgy tartották, akit ezen a napon megvernek, azt egész esztendőben verni fogják.
Január 1. – Újév napja
A hónap első napja, latin néven Calendae Januariae, kiskarácsony napja, az új esztendő kezdete. Tele van babonával, mágikus vagy analógiás jellegű szokásokkal. Vidékünkön ez a koledálás ideje, a koledáló pogácsa sütésének ideje, a jóslások napja, az emberek és a gyümölcsfák felköszöntésének napja (a felköszöntött gyümölcsfa majd bő terméssel hálálja meg, hogy nem feledkeztek meg róla), a disznócsülökkel főzött bableves, a füstölt orjával, kolbásszal készült szárma, a töltött káposzta napja, a főtt „disznófű” evésének napja.
Már a régi rómaiak is vidáman ünnepelték a kétarcú – a múltba és a jövőbe tekintő – Janus isten ünnepét. Minden jót kívántak egymásnak, ajándékokkal örvendeztették meg egymást. A római újév a Julius Caesar-féle naptárreform után került január elsejére. A keresztény vallás eltérjedese után ez a nap volt a többféle évkezdet mellett a csíziókban szereplő Circumcisio Janus, az évkezdő nap. Egyébként a január elsejei évkezdetet a XIII. Gergely pápától 1582-ben megreformált naptár általánosította.
E nap időjósló, szerelmi – és esetleg haláljósló nap. Az emberi kíváncsiság a jövőt szeretné kikutatni, a jövőt takaró fátylat fellebbenteni, a fátyol mögé lesni. A különféle módon alkalmazott praktikák kapnak szerepet az igény kielégítésére. A nap ebédjének ételeihez bőségvarázslási hiedelmek fűződnek. A bab, a lencse, a disznóhús, sok helyen a mák főzése, alkalmazása kötelező.
A szerencsekívánás szokását a gyermekek köszöntése éltette és élteti tovább.
Vidékeinken sok népi szokás alakult ki a téli ünnepkör tizenkettedjébe tartozó nap megünneplésére. E szokásokat azonban nagyon nehéz elválasztani a szilveszteri szokásoktól, de még a karácsonyiaktól is, egyáltalában a téli ünnepkör szokásaitól. Az e napon gyakorolt köszöntés, ajándékozás már régen szokásban volt. A régi rómaiak pl. aszalt gyümölcsöt és mézet ajándékoztak, a kliensek pedig ezüst pénzt patrónusaiknak. Galeotto Marzio is megemlíti a magyaroknál szokásos ajándékozást. Mátyás király udvarának életéről tudósítva, magyarra fordítva ezt írja: „Január l-jén, Krisztus körülmetélésének napján a magyarok sztrénát vagyis ajándékokat szoktak adni, hogy jól kezdődjék az év.” Zsigmond lengyel herceg számadáskönyve is igazolja, hogy a budai udvarban a XVI. század elején is volt ajándékosztás. Az ünnephez tartozó ajándékozás máig megmaradt, a jókívánságokat pedig a leírt szó mágikus erejében bízva írott üdvözletként továbbítjuk távoli barátainknak, ismerőseinknek.
Világszerte nagy zajjal, trombitálással, petárdák robbantásával, lövöldözéssel, tűzijátékkal búcsúznak az óesztendőtől és köszöntik éjfélkor az új esztendőt. Űzik a gonosz szellemeket, kísérteteket, légy alakjában kísérlő, rontó boszorkányokat. Még nem is olyan régen nagy harangzúgás, ostorpattogás, legújabban pedig lövöldözés között érkezett meg falvainkba az új esztendő. A zajjal, kolompolással, kerepeléssel, lövöldözéssel, harangok kongatásával az ördögöt akarták elkotródásra bírni, mert mint minden évnegyed kezdőnapja, ez is gonoszjáró nap. Vidékeinken számos fajtáját találjuk a gonoszűzésnek, pl. zajongás, harangozás, kántálás, köszöntők mondása.
Az e napi cselekményeknek általában két céljuk lehet: 1. varázslásokkal szerencsehozóvá tenni az eljövendő évet, 2. megtudni a jövő évi sorsot jóslásokkal.
Vidékeinken számtalan szerencse-, termés-, egészségbiztosító varázslásról tudunk. Topolyán pl. a lányok éjfélkor kimennek a Krivajához vagy az artézi kúthoz, hogy igyanak az újévi, szerencsét hozó vízből. Az állatokról sem feledkeznek meg, az állatoknak is visznek a vízből, hogy azok is egészségesek maradjanak az új esztendőben. Törökkanizsán, ha újévkor építenek ólat, és az észak felé néz, biztos, hogy a jószág megdöglik benne. Azt is mondják, „ha újév napján rí valaki, akkor sok egér lössz a házba”. A gyümölcsfákat is megverik a topolyaiak, hogy bő termésre serkentsék őket. Hogy a jövő évi termést biztosítsák, az idősebbek lencsét, kölest szórtak szét. A Muravidéken újév napján nem volt szabad lefeküdni nappal, mert akkor megdől a gabona. A topolyai gazda pont éjfélkor kiment az istállóba, hogy meghallgassa a megszólaló állatok gazdát dicsérő vagy ócsároló beszédét, társalgását. Doroszlón, Gomboson újév napján szintén jól megrázzák a gyümölcsfákat, jó termést biztosítandó. Van olyan hely is, ahol felköszöntik a fákat, mert a fa majd bő terméssel hálálja meg a törődést. A pásztorok ilyenkor reggel megmosták a kezüket, hogy a jószág is tiszta legyen. Székelykevén, ha öreg hal meg e napon, száraz lesz a kapálás.
Az ember a maga szerencséjének kovácsa – tartja a hiedelem, ezért mindenütt kismalacot ölnek, ha ez nincs, legalább disznóhúst, Szlavóniában „disznófűt” – disznófejet – főznek, hogy a disznó a házba túrja a szerencsét. Pacséron disznó helyett halat is főzhetnek, mert sok pénze, pikkelye van, és az mind a házba kerül. Arra nagyon vigyáznak, hogy még véletlenül se kerüljön aprójószág a fazékba, mert az csak „elkaparná”, kikaparná a szerencsét a házból. A hiedelem szerint a bab, a lencse, borsó, rizs, sárgarépa, kukorica meg a mák is szerencsét, sok pénzt hoz a házba. Azért rotyog bableves, lencseleves csülökkel a fazékban, hogy úgy forogjon a pénz, mint a fövő bab, lencse. Ezért készül az elmaradhatatlan szárma is. Ezért készítenek sok helyen mákos csíkot, mákos tésztát is, Gomboson pedig újévi pogácsát. Ezért készül fánk vagy más élesztős kalács Kórógyon vagy Zenta-Újfaluban, hogy úgy keljen meg a pénz, mint a kalács, egész évben tömött legyen a buksza. Zentán is azért sütnek rétest, hogy hosszú legyen a család élete. Pacséron sem lehet elképzelni az újévet rétes nélkül. A rétestészta végéből gyúrt tollas pogácsa pedig haláljósló. A baranyaiak is sok „nanóbabot” (nagyszemű babot) főznek, hogy sok pénzük legyen az új évben. Zentán pampuska biztosítja a tele erszényt.
Csantavéren bárányhúst kell főzni, hogy békesség legyen a házban, a disznó mindent feldúl, ne kerüljön a fazékba. A tombolán nyert szerencsehozó malacot Doroszlón meghagyják „szöröncsegöbének”, nem kerül kés alá. Törökkanizsán pedig azt ajánlják, hogy ezen a napon tegyünk a pénztárcánkba élő legyet, hogy egész évben sok pénzünk legyen.
A Muravidék falvaiban napkeletkor kimerik a kútból azt a piros almát, amelyet karácsonykor dobtak be, mert szerencsét hoz, a kimerője pedig egész évben szép piros arcú, azaz egészséges lesz. Törökkanizsán, aki újév napján veszi fel először a tiszta ruhát, „gilvát” kap.
Újév reggelén a nőknek nem volt ajánlatos kitenni a lábukat a házból, részint azért, hogy el ne vigyék a szerencsét, részint azért, hogy ne vigyenek szerencsétlenséget más házába. Általános hiedelem szinte mindenütt, többek között a Muravidéken, Pacséron is, hogy elsőnek nem szabad a házhoz lánynak menni, csak férfinak, mert az hozza a szerencsét. Férfival találkozni elsőként az utcán szerencse, nővel szerencsétlenség. Doroszlón egyesek azt tartották, hogy ha az első halott férfi, akkor több férfi hal meg abban az évben. Mások szerint, ha férfi hal meg, sok mák terem, ha asszony, kevés lesz a méz a kaptárban.
Székelykevén dologtiltó nap az újév. A férfiak még a lovakat sem oldják el a jászoltól, az asszonyok sem mehetnek a szomszédba, mivel nem dolgozhatnak, nehogy kikerüljön a szerencse a házból.
A köszöntők is szerencsevarázsló szerepet játszanak. Mindenütt felköszöntik egymást a házbeliek, de a legények is a lányokat. Csoportba verődött gyerekek is járják reggel óta a falut köszönteni, kántálni, híve a szó mágikus erejében. Örömet, boldogságot, jólétet és nem utoljára egészséget kívánnak a ház népének, sőt sokszor a nagyközönségnek. A jutalmul kapott diót, almát, kalácsot és más egyebet tarisznyájuk mélyére süllyesztik. Székelykevén valószínűleg iskolában tanult köszöntőt mondtak:
„Itt a tél hidege,
fázik a cinege,
varjú károg a fatetőn,
farkas ordít kinn a mezőn.
Adjon isten füvet, fát,
tele pincét, kamarát.
Sok örömet e házba,
boldogságot hazánkba.”
Szlavóniában hallottuk a következő köszöntőt:
„Eljöttünk új esztendőt köszönteni,
Tetszik-e vagy nem?”
Ha igenlő volt a válasz, így folytatódott:
„Kicsi vagyok,
Székre állok:
Boldog új esztendőt kívánok!”
Laskón gyűjtötte Lábadi Klára:
„Feljött a fényes Nap ragyogó sugárral,
Körülfont mindent gyönyörű virággal.
Bú, baj és bánat kerülje a házat!
Adóba ne vegyék dagadó párnádat!
Az óladba röfögjön nagy disznó,
Amelyből lészen a vastag szalonna,
A bukszádban lapuljon nagy bankó,
Amellyel elűzöl minden földi gondot!
Adjon az isten hozzá még jó egészséget!
Így kívánok én boldog új évet és házi békességet!”
Várdarócról való a következő:
„Bor, búza, békesség szálljon házatokra,
És nagy áldás szálljon jószágtokra!”
Bácsszőlősön mondják a gyerekek:
„Boldog új évet kívánok!
Adjon az isten bort, búzát, barackot,
Kétméteres malacot,
A kocsinak kereket,
Poharamnak feneket,
Hogy abból ihassak eleget.”
Bánátban Majdan gyerekei is járnak köszönteni. Régi olvasókönyvből elterjedt köszöntőt mondanak:
„Ez újév reggelén
Minden jót kívánok,
Amerre csak nézek,
Nyíljatok, virágok.
Még a hó felett is
Rózsa nyiladozzon,
Dalos madár zengjen
Minden rózsabokron.
Legyen jó, legyen szép
Legyen bármi bőven,
Szálljon rátok áldás
Az új esztendőben.”
A református Pacséron Penovátz Antal szerint kb. 30 évvel ezelőtt újév estéjén jártak köszönteni. A beköszöntő így hangzott:
„Szerencsés jó estét kívánok. Elgyöttünk új év első estéjin, hogy egypár verséneket mondjunk kigyelmeteknek. Mondjuk-i?” Ha azt felelték, igen, akkor rákezdtek az Ez esztendőt megáldjad… kezdetű 178. dicséretre. Az ének után a szóvivő bekiáltotta a köszöntőt:
„Bor, búza, békesség szálljon házatokra
Ez új esztendőbe, minden jószágtokra,
Adjon isten áldást táplálkozástokra,
Virrasszon fel az úr a holnapi napra!
Tiszta szívből, szeretetbül ezt kívánjuk,
Diksz!”
Ha elmondták a rigmust a gyerekek, még hozzáfűzték:
„Elmondtam a rigmusomat,
Adják meg a hatosomat!”
Ha nem kaptak semmit, kifakadtak:
„Aki a kántálót üresen bocsátja,
Segítse az isten taligatolásra!”
A pacséri gyerekek a következőkkel könnyítettek haragjukon:
„Aki a köszöntőt üressen bocsássa,
Háromnapos gercs ájjon a hasába.”
Újév a jóslások napja is, mindenki szeretné tudni, mit hoz számára az új esztendő, milyen lesz az időjárás, a termés, várható-e döghalál, lesz-e lakodalom, születés vagy halál a közeli rokonságban. Az emberek a jóslás számos módját találták ki, melyek jó részét szilveszter este vagy szilveszter éjjelén kellett elvégezni. A jósláshoz sokféle dolgot használnak fel. Pacséron pl. az ilyenkor szokásos rétes sütésekor kimaradt tésztából készült pogácsa alkalmas jóslásra. Az ólomöntéskor keletkezett alakok is érthetően beszélnek „az értőnek”, főleg a férjhezmenés lehetőségét, a vőlegény foglalkozása iránt tudakozódó lányoknak.
A jóslások lehetnek kezdetjóslások, ti. azt tartják, hogy ki mit csinál ezen a napon, mi történik vele, azt teszi, az fog történni vele egész évben. Ezért honol mindenfelé vidámság, ezért a nagy evés, ivás. Ezért szoktak korán kelni, hogy egész évben koránkelők legyenek, ezért mosakodnak kint a kútnál, hogy egész esztendőben frissek legyenek. Ezért volt tilos pénzt kiadni ezen a napon, de a kölcsönzés is tilos volt, bontani sem volt ajánlatos, mert egész esztendőben ezt és hasonló dolgot kell majd cselekedni. Azért nem szabad aludni, mert lusta leszel, mondják a Muravidéken, és azért nem szabad elmenni hazulról, mert egész évben kujtorogni fogsz, ezért nem ajánlatos semmit sem tenni.
A férjhez menendő nagylányok a legkíváncsibbak a jövendőjükre. Már előző este, szilveszter este is sok praktikához folyamodtak kíváncsiságuk kielégítésére, pl. ólmot öntöttek, galuskát főztek, almahéjat dobtak, papucsot dobtak, disznót röfögtettek. Újév napjára is maradt még néhány jósmód a jövendő kifürkészésére. Székelykevén pl. újév reggelén történik a „hallgatkózás”. A lány kiszökött a házból, megtudni a jövendőt, odalopakodott a sokgyerekes szomszédos házhoz, ahol az anya öltöztette, rendezte a gyerekeket. A lány kíváncsian, fülét hegyezve figyelte, mit mond az anya a gyerekeknek. Ha azt mondta: „Ne bántsd, ülj le!” vagy: „Nem hallgatsz!” vagy: „Üjj le, te köjök, üjj le!”, akkor ez azt jelentette, hogy a „hallgatkozó” lány nem megy férjhez ebben az esztendőben. De ha ezt hallotta: „Jaj, eltakarodj, te kölök, innét!” vagy: „Úgy megváglak, hogy kiröpülsz!”, akkor mennyei szózat volt számára, mert ő is kiröpül a házból. Ha az anya, mivel fiúgyereket öltöztetett, annak a nevét is említette, akkor az azt jelentette, hogy olyan nevű lesz a jövendőbelije. Az sem mindegy, kihez megy az ember lánya férjhez. Meg kell tudakolnia a sorstól, gazdag lesz-e, szegény lesz-e a vőlegény. Székelykevén, Vojlovicán a lánycsapat vezére kiadta tehát a parancsot: „Most menyünk, kössünk karót!” A csapat tagjainak szemét bekötötték, az utcán minden hetedik kerítéskaróra valamilyen színű rongyot kötöttek. Mindenkinek megvolt a saját színe, és mindenki máshol kezdte számolni a karókat. Reggel mentek a lányok karót nézni. Ha görbe volt a karó vagy bogas, akkor szegény lesz a férj, de ha szép egyenes karón fityegett a rongyuk, akkor volt öröm, gazdag lesz a férjjelölt. Megesett, hogy egy karón három rongy is fityegett – ez volt csak a gond, kié is lesz a jövendőbeli. A törökkanizsai nagylányok, ha újév reggelén egércincogást hallanak, biztosak lehetnek benne, hogy egyhamar férjhez mennek. Azt is ajánlják az öregek, hogy újévkor rúgják el a papucsukat. Ha messzire esik, messziről, ha közelre, akkor közelről jön a kérő.
Az élet és a halál titkát is szerették volna kifürkészni. Erre való volt Gomboson az újévi pogácsa sütése. Egy-egy pogácsába a család valamelyik tagjának nevét tartalmazó cédulát tettek, majd libatollat szúrtak a pogácsába, betették sütni a kemencébe. Ha valamelyik pogácsán megégett a toll, akkor arra a személyre halál várt. Bánátban, ha valaki meg akarja tudni, hány évig él, tegyen száz szem búzát egy lapos tányérba, öntsön rá vizet, ahány szem fent marad a vízen, annyi évig él.
Mivel vidékeink lakóinak nagy része földművelő, érthető, hogy az időjárás alakulása mindenkit közelről érint, mindenkit érdekel, hisz „Az idő a gazda” – tartják. Vannak már előre megmutatkozó jelei a bekövetkező esztendő időjárásának, de a Luca-kalendárium vagy hagymakalendárium is megmondja az év hónapjainak időjárását, csapadékját. Ha karácsonytól újévig árad a Tisza, akkor Péter-Pálkor is kiárad. Ha újév reggelén hideg északi széllel ébredünk, hosszú, kemény télre számíthatunk. Ha csillagos az ég újévkor, rövid lesz a tél, ha piros a hajnal, szeles lesz az esztendő – tartja Baranya, Muravidék, Bácska népe. Ha süt a nap újévkor, sok hal kerül a hálóba a kopácsi halászok megfigyelése szerint. Szerémségben azt figyelték meg, hogy ha újévkor olvadni kezd, sok bor terem. A vojlovicaiak is úgy vélik, ha újesztendő napján szép, fényes az idő, jó lesz az esztendő. Mindenki azt figyeli, arról akar tudomást szerezni, amiben érdekelt. De nemcsak a földművesek, halászok, bortermelők figyelik a természet jeleit, hanem a pásztorok is. Ők talán még többet tudnak a várható időjárásról, esőről, szélről. Azt is hallottam, hogy az újév reggeli veres ég „hadat és pokol időt” jelent.

2016. december 31., szombat

december 31.

Szilveszter

Az esztendő utolsó napja, Szilveszter, a néphit szerint mágikus erővel bír, és számos, az emberi életre, az állatállományra és a termés bőségére vonatkozó szokást, hiedelmet von maga köré. A lányok gombócfőzéssel, ólomöntéssel tudakozódtak jövendőbelijük neve, foglalkozása után, vagy férfinadrágot rejtettek párnájuk alá, hogy megálmodják ki lesz a vőlegényük. Ha pedig sótlan pogácsát sütöttek, és azt az egész napi böjtölés után elfogyasztották, álmukban biztosan megjelent a várva várt igazi. Szilveszterkor fontos szerepe van az éjféli zajkeltésnek, amit manapság - főként a nagyobb városokban - a sokszor hajnalig tartó éktelen dudaszó, meg a hangos mulatozás helyettesít. Régen azért keltették a zajt, hogy mindenki felébredjen, és az újesztendőben szorgalmasan dolgozzon, másrészt, hogy a nyáj az újév beköszöntekor a másik oldalára forduljon. Ekkor ugyanis bízni lehetett az egészséges szaporulatban. Ezért aztán a nagyobb fiúk - vagy sokhelyütt a falusi pásztor - végigjárták a házakat, és kolompolással, ostordurrogtatással riasztották fel a háziakat és az állatokat. Pálinkával, borral, süteménnyel kínálták, és különböző ajándékokkal jutalmazták meg őket. Az időjóslás szerint a Szilveszter reggeli napsugár kevés bort hoz a jövő esztendőre. Az északi szél hideg, a déli pedig enyhe telet jósol. Ha ilyenkor szép, napfényes az idő, akkor jó esztendőre lehet számítani. Ha csillagos az ég: rövid tél várható, ha pedig piros a hajnal: hideg, szeles idő lesz.



December 31.   Szilveszter
Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe. A szilveszteri és újévi a szokások és hiedelmek célja az, hogy biztosítsa a következő esztendőre az állatállomány szaporaságát és a termés bőségét, valamint az emberek egészségét, szerencséjét.


Szilveszter napja

A rómaiak december 27-én megtartott Saturnalia ünnepének hatására az év búcsúztatására még most is szilveszter éjszakája a legvidámabb éjszaka. Régen is elbúcsúztatták az óesztendőt, s közben számos praktikával, varázslattal igyekeztek kifürkészni a jövendőt. Különösen az eladó lányok voltak kíváncsiak sorsukra, arra, hogy férjhez mennek-e, vagy továbbra is pártában kénytelenek tölteni napjaikat.

Általában dologtiltó volt szilveszter, de a könnyebb házimunkát, a sütést, főzést el lehetett végezni. Fel kellett készülni az újévre, mert akkor tilos tüzet gyújtani, mosni, varrni, meszelni, a szemetet is csak kifele söpörve lehetett eltávolítani a házból, hogy ki ne seperjék a jövő évi szerencsét. Topolyán, Pacséron meg kellett sütni a nyújtott rétest, mert anélkül egyetlen szilveszterest sem múlhatott el. A rétesről ugyanis azt tartották, hogy az esztendő is úgy nyúlik, mint a rétes. Topolyán és másutt is a barátok társaságában fogyasztották el a disznófejből készült kocsonya után a rétest. A disznóhús fogyasztása is ajánlatos volt, mert a disznó az új esztendőbe túrja a szerencsét. Szórakozásképpen diót törtek, daloltak, citeráztak, kártyáztak.

Szilveszterkor visszaadnak minden kölcsönkért holmit, még az adósságot is igyekeznek rendezni. A haragosokkal is kibékülnek, hogy tisztán lépjenek az új esztendőbe.

Balázs Mátyás oromhegyesi pásztor mondja, hogy az év utolsó napja mindenkit, a pásztorokat is lázba hozta. Ha nem is esett le a hó, a pásztorok ideje kitelt. Átadták a gazdáknak a jószágokat, hogy ők is békességben ünnepelhessék meg az óesztendőt végző és az új esztendőt kezdő napokat. Még a kanászok sem hajtottak ki, noha nekik, ha esett, ha fújt, ki kellett hajtaniuk a kondát.

Zentán a századfordulón az esztendő utolsó napján tartották a kanász-, béres- és cselédfogadást, az „öcsémvásárt” valamelyik kocsmában, többnyire a Hajduska-féle vendéglőben. Az öcsémvásár neve onnan származott, hogy a gazda a kiszemelt bérest így szólította meg: „Hát öcsém, észegődné-e hozzám?”

Időjárás- és termésjósló is szilveszter. Különösen az idősebbek figyelték az időjárást. Szlavóniában pl. azt tartották, ha szilveszter éjszakáján esik az eső, reggel pedig fénylik a nap, akkor nem lesz jó termés, de ha éjszaka és a következő nap is egyforma az időjárás, akkor azt mondják: „Szilveszter végezte jól nekünk az üdőt, várhatunk ezután boldog, jó esztendőt!” Általános hiedelem, hogy ha szilveszter éjszakáján eső esik, újévkor pedig süt a nap, akkor rossz termés lesz, de ha egyforma időjárást hoz az éjszaka és a reggel, akkor jó termést várj. A csillagok erős ragyogása is jó termést jelent. Ha a vízbe állított gyümölcsfaág kihajtott, kivirágzóit, bő gyümölcstermésre számíthatsz.

Nézzük meg, hogyan is telt ez a mágikus cselekményekkel teli nap.

Mint minden áldott nap, szilveszterkor is korán keltek. Topolyán pl. már kora reggel kihúzták a kútból a karácsonykor bedobott piros almát. Kíváncsian vizsgálták, egészséges-e vagy megromlott, mert az alma állapotából következtettek az egész télre. Különben is ez a nap a jóslások, varázscselekmények napja, minden apró jelnek megvan a maga jelentése, mindenből lehet következtetni valamire az eljövendő új esztendővel kapcsolatban.

A gazdasszony rendet teremt a házban. A karácsonytól idáig bent álló szalmát az állatok alá szórták, a karácsonyi gabonát, szénát, lucabúzát megetetik az állatokkal. Minden kölcsönzött dolgot hazavisznek. Ebédre bablevest, mákos gubát főznek, hogy annyi pénzük legyen, ahány mákszemet lenyelnek. Estére készül a nyújtott, úgynevezett „végző rétes” különféle töltelékkel, ami nélkül egyetlen szilveszterest sem múlhat el. Vojlovicán tökös rétes készül. Kocsonya vagy még maradt az előző napokról, vagy most főznek.

A Muravidéken egész nap a köszönteni járó zenészek muzsikájától hangosak a falvak. A gyerekek is elindultak köszönteni, kántálni. „Erüt, egissiget, mindenkinek büöséget!” – kívánják a házbelieknek. Ha nem kapnak semmit, mérgesen kifakadnak, akárcsak a baranyai gyerekek, akik ezt mondják: „Aki a kántálót üresen bocsássa, segítse az isten taligatolásra!”

Délután a gazda ellátta az állatokat. Készülődtek a kései lefekvésre, az óév búcsúztatására. Topolyán az volt a vélemény, ha korán ágyba bújnak szilveszterkor, akkor valamilyen nyavalya, betegség fogja el az illetőt. Délután már nemigen járt vendég, különösen női vendég nem, mert elvitte volna a szerencsét. A kéményseprőt azonban szívesen fogadták.

Egész délután feszülten figyeltek minden reccsenésre, mert az halált jelent. Arra is vigyáztak, hogy semmit el ne törjenek, mert az is rossz ómennek számított.

Az időjárásból, az állatok viselkedéséből megpróbáltak következtetni az új év időjárására, termésére.

A hálaadás után megérkezett végre az óesztendő utolsó estéje, a vigasság, a derű, a gondtalanság ideje s vele együtt a barátok, rokonok csapata is. Fogyasztották a finom nyújtott rétest, diót törtek, miközben izgatottan lesték, jó-e, hibás-e a feltört dió, egészséget, betegséget hoz-e az új esztendő. A citerát is elővették, dalolgattak, adomáztak, dióban kártyáztak, esetleg tollas pogácsát sütöttek annak megtudakolására, ki lesz a legközelebbi a Halál listáján.

A baranyai gyerekek sötétedés után elindultak kántálni. Egy-egy gyermekcsoport megállt az ablak alatt, és Lábadi Klára gyűjtése szerint a következő szavakkal kértek bebocsátást:

    „Szerencsés jó estét kívánunk kigyelmetöknek,
    Valamennyi nagy áldást a ház népének,
    Kik a nagy udvartokban élnek,
    Szép békességet kívánunk ezeknek.
    Egypár verssel, énekkel tiszteletet tennénk,
    Ha a házigazdának terhére nem lennénk.
    Tetszik-e vagy nem?”

Ezután vagy bebocsátották őket, vagy nem. Ha igen, ekképpen folytatták a kántálást:

    Egy atyának tizenkét fiai valának,
    Mind a tizenketten sorba kihalának.
    Midőn az utolsót sírba eresztették,
    Atyjukat az napon véle eltemették.
    A megholt esztendő volt az a vén atya,
    Kinek sírjához nem kellett sem ásó, sem kapa.
    A tizenkét hónapok voltak a fiai,
    A tél, tavasz, nyár és ősz voltak a sírjai.
    Már ezeket elhagyjuk és újakat várunk.
    Szívemből kívánom.”

A gyereksereg kalácsot, újévre készült pogácsát, diót, almát kapott a jókívánságokért.

A fiatalság, a lányok, a legények a jövendőbelijük nevét firtatták. Topolyán almát hámoztak, de úgy, hogy egyben maradjon a héja. Mikor készen voltak a hámozással, a hátuk mögé vetették az almahéjat. Amilyen betű alakját vette fel, olyan betűvel kezdődik majd a jövendőbeli neve.

Ólmot is öntöttek mindenütt a lányok, hogy kielégítsék kíváncsiságukat.

Ezeknél a tevékenységeknél komolyabb praktikákra is hajlandók voltak a lányok, ha megtetszett nekik valaki. A szerelmes lány pl. lopott a legény házának sarkából egy darabot szilveszter éjjelén, hogy magához kösse a házasságtól esetleg még ódzkodó legényt. Ha pedig összevesztek, s úgy tűnt, hogy nem lesz semmi a házasságból, a legény megfaragta a lány ablakának a sarkát, hogy ne mehessen férjhez máshoz az új esztendőben.

Zentán és még sok helyen szerte az országban a gombócozás nyújtott némi reménysugarat az eddig férjhez nem ment leányzóknak. Gombócokat készítettek, mindegyikbe beletettek egy férfinevet tartalmazó cédulát, kifőzték a gombócokat. A víz felszínére legelőször felbukkanó gombóc tartalmazta a titok megfejtését. Volt nagy öröm, ha olyan név szerepelt a cédulán, amelynek viselője különben is közel állt a leány szívéhez.

A papucsdobás is, jobb lábról a hátuk mögé, szintén biztos híradással szolgált a jövendőről.

A kupuszinai lányok este a tűzre vágott fából nyaláboltak fel számolatlanul egy csomót, annyit, amennyit bírtak, és bevitték a házba. Ha páros számú fadarabot kaptak fel, akkor biztosan beeveznek a házasság révébe. A szilveszter éji álom is eredménnyel kecsegtetett.

A vojlovicai lányok galuskáztak. Kukoricalisztből készítettek galuskát. Kifőzték. Sorban lerakták a galuskákat a konyha földjére, megjelölve, hogy melyik kié. Behívták az egész nap éheztetett kutyát. Az éhes kutya felkapott egy galuskát. Akiét felkapta, az bizonyára párjára talál. Egyesek nagy igyekezetükben befolyásolni akarva a kutyát, zsírral kenték be a galuskát. Megesett azonban, hogy a kutya csak megszagolta a zsíros galuskát, és otthagyta. Ha meg nem volt éhes, egyhez sem nyúlt. Ilyenkor gyorsan másik kutyát kerítettek, hátha több szerencsével járnak.

„No, emeljünk tányért” – adták ki a jelszót a játékra mindig kész vojlovicai lányok. Leborítottak az asztalra három tányért. A sorsára kíváncsi lány kiment a szobából, a többiek az egyik tányér alá gyöngyöt, a másik alá pántlikát, a harmadik alá meg „ruvát”, fejkendőt rejtettek. A kiküldött lány visszajött. „No, emelj egyet!” – szólt a parancs. Ha gyöngyöt emelt, lány marad, ha pántlikát, talán menyecske lesz, de ha „ruvát” emelt, akkor biztosan bekötik a fejét.

Papucsot is rúgtak. Felhúzták a papucsot, hátrafordultak, a fejükön keresztül elrúgták a papucsot. Ha a sarka az ajtó fele állt, akkor el lehettél készülve, hogy nem mész férjhez abban az esztendőben. Ha a papucs feje esett az ajtó felé, örömében tapsolni kezdett a papucsot rúgó, közben fennhangon kiáltotta: „Férhe megyek, férhe megyek!”

Mentek még a lányok disznóröfögést hallgatni. Titokban, lopva indultak neki a falunak két fedővel a kezükben, betértek minden házba, összeverték a fedőket, hogy megijesszék a disznókat. Ha szerencséjük volt, a disznók röfögtek, de a kutyák is ugattak. Ahányat röfögött a disznó, annyit kell várni a férjhez menésig a zajongónak. Nemegyszer a mérges kutyák meg is szabták a lányokat. Szaladt, ki merre látott. Ha valaki kijött a házból, szintén elszaladtak, mert senki idegennek nem volt szabad jelen lenni. Minden házban más lánynak verték össze a fedőket. Némelyiknek hiába, a disznók meg se röffentek, vagy talán nem is volt ott disznó. Ezek tehát nem reménykedhettek a közeli férjhez menésben.

„Csináltunk cédulát is” – mesélték az idősebb nénik. Vizet tettünk fel egy fazékba. Főtt a víz. Felírtunk 13 cédulára egy-egy férfinevet. Beletettük a vízbe. Amelyik leghamarabb feljött a víz színére, azt gyorsan kikaptuk, és izgatottan olvastuk. Hiába kérdezték a többiek, na, milyen név? – nem árultuk el. Megesett, hogy két lánynak is ugyanaz a név került fel a víz színére. Ilyenkor megindult a szópárbaj: „Az enyém lesz, nem a tehéd!”

A sós pogácsa sütése is divatban volt. Három-négy lány összejött egy háznál. Előkészítették az asztalt. Háttal álltak az asztalhoz. Gyűrűn keresztül eregették a lisztet, a vizet, a sót. Továbbra is háttal állva meggyúrták, majd a tésztát pogácsaformára alakították, végül a tűzhely lapján megsütötték. Néha olyan sósra sikerült, hogy csak úgy fénylett a sótól. Továbbra is háttal állva megfordították a tűzhely lapján a pogácsát. Közben jól összeégették a kezüket. Csupa hólyag lett. Mikor megsült a pogácsa, el kellett fogyasztani, de vizet nem volt szabad inni rá egész éjjel, akármilyen szomjasak is voltak. Az a hit járta ugyanis, hogy „erre a sós pogácsára az viszen neked álmodba vizet, aki az urad lesz”.

Erősen hitték és még ma is hiszik, ha a lányok szilveszter éjjelén tükröt, fésűt tesznek a párna alá, megálmodják jövendő férjüket.

Egyesek arra is emlékeznek, hogy a szomszéd lányok este egy kosárba kanalat, kést, villát tettek. Ezzel futkostak le-fel az utcákon. Mindig más vitte a kosarat. Amelyik háznál legjobban ugattak a kutyák, a kosarat vivő lány abba a házba kerül asszonynak.

Nem mindegy az sem, kihez megy férjhez az ember lánya, gazdaghoz-e, szegényhez-e. Az ólomöntésen kívül ajánlatos még mást is megpróbálni, hogy feleletet kapjanak erre a fontos kérdésre. Ki is adták a lányok az ordrét: „Mast menyünk, kössünk karót!” A csoportba verődő lányok szemét bekötötték, nekiindultak a falunak. Minden hetedik kerítéskarót meg kellett kötniük valamilyen színes ronggyal. Minden lány más színű ronggyal dolgozott, hogy reggel megláthassa, milyen karóra kötötte a rongyát. Természetesen mindenki máshol kezdte számolni a karókat. Reggel aztán kiderült minden. Ha görbe vagy bogas volt a karó, akkor szegény férjet várhatott a lány, de ha szép egyenes karón fityegett a rongy, volt öröm, hisz gazdag lesz a jövendőbeli. Megesett, hogy egy kerítéskarón három különböző színű rongy is díszelgett.

A Muravidéken is papucsot rúgnak a kíváncsi lányok, nyers fonalat tesznek a fejük alá éjjel, s amit álmodtak a férjhezmenetellel kapcsolatban, az beteljesül.

Baranyában, Szlavóniában is a jövendő kifürkészésének számos módját találták ki a lányok. Legtöbbjét még ma is gyakorolják. Itt is divatos volt pl. a gombócfőzés, az ólomöntés. Baranyában kulcslukon keresztül öntötték a forró ólmot, mert akkor biztosabb az eredmény.

Ilyen és hasonló tevékenységekkel múlt az idő. Újabban a fiatalabb generáció bálba megy.

Nagy harangozás, ostorpattogás között érkezett meg az éjfél. Zaj, zaj, újabban lövöldözés is mindenfelé, hogy elűzzék, elkotródásra kényszerítsék az ördögöt, a gonosz hatalmakat. A bálozók éjfélkor megcsókolják egymást, boldog új évet kívánnak egymásnak.

A székelykevei, vojlovicai gazda éjfélkor kiment az istállóba kihallgatni a beszélgető állatokat. Szilveszter éjjelén éjfélkor ugyanis a jószágok elmondják egymásnak sorsukat, vagy panaszkodnak a gazdára, vagy dicsérik.

A topolyai lányok elmentek a Krivajához, a Krivajhoz, ahogyan ők nevezték, vagy az artézi kúthoz, hogy újévi, szerencsét hozó vizet igyanak.

Az idősebbek lencsét, kölest szórtak szét, hogy biztosítsák a jövő évi bő termést. A gyümölcsfákkal is illett törődni. Szilveszter éjjelén éjfél után Gomboson jól megrázták őket, hogy sokat teremjenek.

Kint az utcán hangos, vidám élet zajlott. A legények bezörgettek a lányos házakba, köszöntötték az új évet. Közben tréfát űztek egymással és az ismerősökkel.

Lassan felvirradt az új esztendő is, elkövetkezett újév napja.

2016. december 28., szerda

december 28.

Aprószentek

A betlehemi gyermekgyilkosság emléknapja - december 28-a - aprószentek. A nap ismert szokása a vesszőzés, amelynek különböző változatait írták le, de a lényege mindegyiknek az volt, hogy a gyermekeket vesszővel megütögetve jó egészséget kívántak nekik. Egyes vidékeken a legények megvesszőzték a lányokat és az idősebbeket is, mondván: "feje se fájjon, foga se fájjon" - azaz legyenek mindig egészségesek. Az efféle "korbácsolás" a termékenység és a növekedés elősegítését is jelképezte.


December 28.   Aprószentek napja
Aprószentek napja a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe, azoké, akiket Heródes a gyermek Jézus keresésekor megöletett. Ezen a napon megvesszőzték a gyermekeket a betlehemi kisdedek szenvedésének emlékére. Magyarázata kettős: egyrészt a pogány termékenységvarázslással függ össze, másrészt a bibliai történettel kapcsolatos.


Ince napja, Gáspár ~ Aprószentek napja ~ Regélő hétfő

Aprószentek napja a római Sigillariák, a gyermekek megörvendeztetésének napja, amikor is általános ajándékozás volt szokásban. A gyermekeket bábukkal ajándékozták meg. Bolondoztak, tréfálkoztak, öregek, fiatalok vesszővel csapkodták egymást, egészséget, termékenységet osztottak egymásnak.

Ez a nap egészségvarázsló nap. Mindenütt most adják a jószágnak a karácsonyi morzsát, a szakajtóból a búzát, rozsot meg a lucabúzát, hogy egészségesek legyenek egész évben. Baranyában vigyáznak, hogy ne egyenek babot ezen a napon, mert különben kelésesek lesznek. Az esős időtől is félnek, legjobban a gyermekeket féltik, mert himlősek lesznek mindazok, akik megáznak.

Szlavónia, Baranya, Muravidék, Bácska, Bánát népénél az egészség biztosítására szokás volt a felnőttek, gyerekek, állatok megvesszőzése, „megsuprikálása”, „ódoricsálása”. Baranyában a második világháborúig járták a gyerekek a falvakat. Miután bekéredzkedtek a házba, elmondták a következő verset:

    „Ódorics, ódorics,
    Egészséges légy,
    Beteg ne légy,
    Keléses ne légy.
    Apádnak, anyádnak szót fogadj,
    Ahova küldenek, szaladj!”

Ezután fűzfavesszőből font korbáccsal megveregették fiúpajtásaikat, néha a felnőtteket is.

A Muravidéken 10–13 fiú kettesével járt sárga fűzfából nyolc ágra font korbáccsal korbácsolni. Már hajnalban elindultak. Engedelemkérés nélkül léptek be a szobába, és mondták: „Hálá Isten, ha megírtük ezt a mái napot. Érhessünk többeket is, de ne illen búve-bánatte, jobb, örvendetes napokke!”

A gyermekekhez szólva még hozzáfűzték: „Szófogadu liégy, ha fönek künnek, lenek menny, ha lenek künnek, főnek menny.” Közben sorban megcsapkodják őket a korbáccsal.

Szlavóniában egy vesszővel megveregetik egymást, hogy ne legyenek rühesek, kelésesek, közben mondják: „Hórógyis, hórógyis, nem leszünk kelisessök!”

Doroszlón virgácsolásnak nevezték ezt az egészségvarázsló szokást. Leginkább a lányokat, az asszonyokat virgácsolták, miközben mondták: „Kelléses ne legyen az új esztendőbe!” A legények a lányoktól szalagot kaptak a virgácsra. A virgácsolás jutalma lehetett még sonka, kolbász, tojás, amit a kocsmában fogyasztottak el. Egyesek azt is mondták: „A boldog felivel adunk, hogy jobban nőj!”

Topolyán a vesszőző családfő azt kérdezte: „Hányan vannak az aprószentek? Azt kellett felelni: „Minden sarokba egy szakajtóval.” Míg meg nem kapta az apa a választ, folyt a suprikálás. A legények a lányokat azért csapkodták meg, hogy „kilises ne legyél, ne fájjon a hátad”.

Székelykevén is egyes családokban a gazda végezte a vesszőzést. Reggel korán kelt, és bement a szobába, megvesszőzte a feleségét, mondva: „Aprószentek, Dávid, Dávid! Jó egészséggel viseld az új esztendőt!” Ezután a még ágyban fekvő gyerekekről lehúzta a takarót, megvesszőzte a lábukat. Miután megvesszőzte a családját, az istállóban az állatok kerültek sorra, hogy azok is egészségesek legyenek. Másutt a családban nem virgácsolták, legények jöttek, akik szilvafából metszett, tűzön edzett, meggörbített ágat vagy főzött, héjatlan, fehér fűzfavesszőt használtak. A legények is korán és váratlanul állítottak be először a lányt, majd a család többi tagját megvesszőzni. Utána a legény is kapott a hátára ugyanavval a vesszővel.

Szokás volt, hogy addig ütötték a vesszőzöttet, míg ki nem találta, hányan vannak az aprószentek. Tudni kellett, hogy „száznegyvennégyezren és még annál is többen”. Székelykevén az a hiedelem járta, hogy annál egészségesebb lesz valaki az új évben, mennél többet kapott a vesszőzéskor. Bezdánban a gyerekek mentek suprikálni egy pálcával. A kislányokat suprikálták meg, s azt mondták: „Friss légy, jó légy, keléses ne légy, apádnak szót fogadj, ahová küldenek, szaladj!” Gomboson is ezt mondják, de a vesszőzést mustrálásnak nevezik.

Most sepertek ki először karácsony óta. Napkelte előtt végezték a söprést. Doroszlón, Székelykevén a ház körül is összesepertek, a szemetet pedig a gyümölcsfák tövére szórták, hogy a termés bő legyen, de ne lepjék el a férgek. A karácsonyi szakajtóban levő gabonából minden állat kapott.

Ha esett az eső, Csantavéren azt mondták, sok halott kisgyermek lesz.

Részleges asszonyi dologtiltó nap lévén aprószentek napja, nem szabad mosni e napon.

Szlavóniában maradt meg a hajdani regölésnek, e nap szokásának némi nyoma. A lányokat, legényeket párosító, „öggyü regülő” és bőségvarázsló szokáshoz fűződik egy archaikus, a sámánénekkel összefüggő rítuséneknek, a hajdani regöséneknek egy csekély töredéke. Szlavóniában a XIX. század végén már funkciót váltott a regösének. Erről a töredékről Döme Izrael, aki bejegyezte a kórógyi iskolában található jegyzőkönyvbe, majd Bencze Sándor is, aki még rokonaitól hallotta énekelni, azt mondja, hogy a vadászatra induló férjét kísérte ki ezzel a csodaszarvasról szóló résszel a haraszti asszony.

Valóságos kincse még ez a töredék is:

    „Édes uram, én jó uram, sej, regélök, regélök,
    Napot láttam én fennkelni, sej, regélök, regélök,
    Hódikát láttam én lemenni, sej, regélök, regélök,
    A kettő közt szarvast láttam, sej, regélök, regélök.
    Egyik szarva a Napba vót, sej, regélök, regélök,
    Másik meg a Hódikába, sej, regélök, regélök,
    Egyik lába az erdőbe, sej, regélök, regélök,
    A másik meg a tengörbe, sej, regélök, regélök.
    Jobb ódalán nagy szen égött, sej, regélök, regélök,
    Bal oldalán köd setétlött, sej, regélök, regélök.
    Szöme előtt hajnal verratt, sej, regélök, regélök,
    Utánna meg éjjel szakatt, sej, regélök, regélök.
    Hannál engöm, édös uram, sej, regélök, regélök,
    Mennél inkább szarvas után, sej, regélök, regélök.
    Lába nyomán fakad a víz, sej, regélök, regélök,
    Az erdőbe ha vetőnnél, sej, regélök, regélök,
    A víz mellett is meglönnél, sej, regélök, regélök,
    Napfenkőtig öbrön lennél, sej, regélök, regélök,
    A szarvast is megnyilaznád, sej, regélök, regélök,
    Utadon új legelőket lelnék, sej, regélök, regélök.”


2016. december 27., kedd

december 27.

December 27.   János napja
Szent János evangélista ünnepe. E naphoz kapcsolódott a borszentelés szokása. A szent bornak is - minden más szentelménynek - mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert és állatot gyógyítottak vele.


János napja

János napját karácsony harmadik napjaként tartották számon. Törökkanizsán a legény vitte ki a szemetet az udvarra. Amelyik irányból hall legelőször hangokat, arról fog nősülni.

A János nevűeket este fölköszöntötték. A Muravidéken pl. így:

    „Szent Jánosnok álldáso
    Szállón erre a házro,
    Benne levü niépeket,
    Buzdiccson nagy örömre.

    Kis örömre, nagy örömre,
    Köszöntünk tiegedet,
    Szomorúság, háborúság,
    Távozzik tüled!”

Egy baranyai János-köszöntő Katona Imre feljegyzésében:

    „János felvirradtá ma neved napjára,
    Serkents víg kedvedből hangos citerára!
    Én számat megnyitom szép, gyenge nótára:
    Számos áldást kérek ma neved napjára!
    Kívánom, hogy érjél sok vidám napokat,
    Bú és bánat nélkül való gondolatokat.
    A te esztendeid sokáig terjedjen,
    Hetven vagy nyolcvan esztendőre menjen.” stb.

A janosolók sok helyen köszöntenek, ami sok pohár bor felhajtásával jár. A Szent János poharából ugyanis erőt, egészséget isznak. Kórógyon a társaság oszlásakor megivott utolsó pohár bort János áldásának nevezik. Verbicán viszont ilyenkor Szent János poharát itták meg.

János amellett, hogy patkányűző nap, óvó- és gyógyítónap is. A baranyai, bácskai szőlősgazdák régen bort szenteltettek. Minden hordóba egy cseppet tettek belőle, hogy el ne romoljon a bor. De fülfájásra, fejfájásra, fogfájásra is megfelelt, sőt használt is.

Kelebián a karácsony böjtjén kútba dobott, János almának nevezett almát kiveszik, annyi cikkelyre vágják, ahány tagja van a családnak, és elfogyasztják. Ha majd közülük valamelyik olyan helyre vetődik, ahol nem talál ivóvizet, azokra gondol, akikkel együtt evett az almából, s elmúlik a szomja.